Neymar Mandžukić.pngFigyelem, figyelem minden labdarúgó rajongónak! Reméljük begyűjtötted már a kellő rágcsa mennyiséget és a sörök is már a hűtőben sorakoznak, mert ma nagy esemény lesz! Ma elkezdődik a 2014-es labdarúgó világbajnokság! Nagy izgalommal tekinthetünk a világverseny elé, hiszen felsorolni is nehéz az esélyes csapatokat.

Természetesen Brazília házigazdaként az egyik nagy esélyes, de a spanyol, német, olasz, francia, argentín, holland és a portugál válogatott is könnyen a döntőben találhatja majd magát. Az igazi esélyek mellett azonban lehetnek meglepetés csapatok is, az egyik ilyen csapat a megfiatalodott és bombaerős belga csapat, de mellette akár a horvát válogatott is komoly meglepetést okozhat. Nem is csoda, hogy igazán izgalmas meccsnek ígérkezik a nyitó meccs a mai napon magyar idő szerint este 10 órától a Brazília – Horvátország összecsapás.

Brazílián ott a teher, hogy otthon az első, nyitó meccsen megnyerje magának a közönséget és a horvátokat pedig semmilyen teher, semmilyen elvárás nem nyomja. És bár nagyszerű kerete van a brazíl válogatottnak, mégsem verhetetlen. Illetve a horvát keretet sem érdemes lebecsülni, hiszen olyan csapatokban játszanak, mint a Bayern München, Real Madrid, Internazionale, Sevilla, Hamburger SV, Getafe, Fiorentina... Szóval látható, hogy ők sem a kis pályát szokták meg, hanem a komoly párharcokat, komoly csapatokban.

Két nevet érdemes is kiemelni a két válogatottból. A braziloktól természetesen Neymart, aki egy igazi klasszis. Nem csoda, hogy a Barcelona is komoly összeget áldozott a megvételére és bár a bajnokságban csak 9 gólt szerzett és összességében is mindössze tizenötöt, de akkor is bármikor veszélyt jelenthet egy-egy váratlan megmozdulásával. Kíváncsian várhatjuk, hogy ez a világbajnokság mit hoz az ő számára is, mert most lehet elsőnek igazán főszereplő a válogatottban is.

A horvátoknál is van több jó játékos is, de egy játékost mindenképpen kiemelnék. Nem, most nem Modrić-ról van szó, hanem a Bayern játékosáról Mario Mandžukić-ról, aki bár 28 éves, mégis 2 éve robbant be igazán a köztudatba, ahogy a bajorokhoz került. Első ott töltött évében be is gyűrt 15 gólt a bajnokságban és összességében pedig 22 rúgott gólig jutott, ebben az idényben 18 bajnoki és összességében 26 gólig jutott. Nem is csoda, hogy sokat várhatnak szomszédaink az ő játékától is, ahogy az egész horvát kerettől. Sajnos az ő játékában a mai napon nem gyönyörködhetünk, hiszen eltiltás miatt nem játszhat, de az egész vb tekintetében még főszerepet kaphat. A mai meccset Modrić-nak és társainak kell majd megküzdenie.

Nem is lehet mást tenni, mint odaragadni a tv képernyője elé és figyelemmel követni a nem mindennapi kezdő mérkőzést és szurkolni azért, hogy már az első meccs is meghozza azt az izgalmat, ami majd az egész világbajnokságon végig mehet. És ki tudja, talán már a nyitó meccsen megszülethet az első meglepetés.

Jó szurkolást mindenkinek estére és az egész világbajnokság idejére is!

1433635_46944638.jpgVéget ért ismét egy idény a Magyar NB1-ben. Pihennek a játékosok és pihen a világ futball is. Vagy mégse?
Ja persze, idén van a világbajnokság, így sajnos, csak a magyar játékosok lesznek munka nélkül, de ezt már lassan meg is szokjuk.

Ismét egy év, amikor nem a magyaroknak szurkolunk világversenyen, hanem azon kell gondolkodni, hogy most melyik csapatot válasszuk, ismét egy év, amikor nem hangzik el a magyar himnusz a meccsek elején, és ismét egy év, amikor megállapíthatjuk nem lett jobb a magyar futball.

Persze a szurkolók beetetése tovább folytatódik és a fejlődés töretlen a magyar futballban a vezetők szerint (igen, ami nincs az nem tud megtörni). Pedig valahogy nem ez tűnik a valóságnak, vagy csak a változás sokkal lassabb a környező országok fejlődéséhez képest.

Nézzük meg elsőnek a magyar klub futballt. Való igaz, hogy az utóbbi időkben némi mocorgás látható volt, és talán még azt a felelőtlen megjegyzést is megengedhetjük, hogy talán jobb és hajtósabb meccsek vannak és voltak a mögöttünk hagyott idényben, mint néhány évvel ezelőtt. Sajnos így is messze le vagyunk maradva a körülöttünk lévő nemzetek csapataitól, de itt talán már van javulás. Ott a Vidi, amit évek óta próbálnak építeni, a Győr, a Fradi, a Loki (bajnok) és a Diósgyőr is. Talán egy kicsit most bizakodunk is, hogy ez a nyár/nyárvége más lesz, most szeptemberben is fogunk szurkolni magyar csapatnak, most szerencsésebbek leszünk a sorsolásban, most győzni fogunk. Ez mind szép és jó, csak ha jobban megvizsgáljuk, hogy mitől is lettek jobbak az említett csapatok, akkor sajnos nem azt mondhatjuk el, hogy felnőtt egy újabb, egy jobb magyar játékosgeneráció, hanem a magyar játékosoknál jobb légiósok érkeztek. Sajnos idén sem szaladgált a pályákon olyan sok magyar tehetség, akikre azt mondhattuk volna: "Na, ő egyszer a Barca játékosa lesz."(Aki után meg a Barca, sőt a Real is érdeklődik, azt meg nem igazán érthető, hogy miért nem láthatjuk a magyar bajnokságba, akkor is, ha még csak 16 éves) vagy, hogy "Itt van a jövő válogatott sztárja." csak annyi jutott nekünk, hogy újra csak reménykedünk és legyintünk, hogy majd egyszer.

És addig mi történt a magyar válogatottban? Nem sok. Pintér válogatottja kicsit hasonlít arra a válogatottra, amit annó nagy nevű német kollégája csinált a válogatottunknál. 36! játékos lett behívva 13 újonc. Ezzel önmagában nem is lenne gond, ha látszódna, hogy mit szeretne elérni ezzel. Nincs koncepció, nincs stratégia, nincs taktika, nincs egy stabil magja sem a válogatottnak. Vajon ebből a 36 játékosból hogyan lesz kiválogatva az a 11-14 játékos, akik a gerincét fogják adni az EB selejtezőnek? Sajnos az is igaz, hogy már a külföldön futballozó játékosok is elfogytak szépen lassan és már ők sem adnak gerincet a válogatottnak. Sajnos így most nem az lesz a kérdés, hogy hanyadikként jutunk ki az Európa Bajnokságra, hanem az, hogy kijutunk-e egyáltalán?

De akkor mit tehetünk ebben a helyzetben? Mondhatjuk azt, amit már oly sokan mondanak, hogy a magyar labdarúgásnak vége, hogy ezt minek nézi, vagy támogatja bárki, minek az új stadionok... DE! Igenis lehet még jó labdarúgás, lehet még majd örülni magyar játékosoknak, csak ez sok munka lesz. Be kell látnia a korunk futball vezetőinek és edzőinek (Szalai Ádámmal egyetértve), hogy valami nem stimmel. Meg kell találni a hibákat és javítani rajta. Ezért szurkolóként is nagy felelősségünk van, hiszen nem csak kérnünk követelnünk kell ezeket a változásokat a magyar futball jövőjéért. Nem minden döntést látok én sem rossznak az MLSZ-től, csak az a baj, hogy a legnagyobb probléma az alapokkal van, de mégis erre próbálunk tovább építkezni, ahelyett hogy mindent újraépítenénk.

A legnagyobb reményünk a tenni akaró fiatalokban lehet, akik akarnak jó vezetők, jó edzők és jó játékosok lenni és ezért képesek lesznek áldozatokat hozni és küzdeni és természetesen fontos lesz, hogy legyen néhány olyan idősebb labdarúgó vezető is, aki támogatja majd ezeket a fiatalokat.

Ne csüggedjünk, hanem bízzunk abban, hogy a követező világbajnokságon ezt is hallhatjuk újra: HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

1295183_33955273.jpgMit tennél meg a nemzetedért? Képes lennél küzdeni, harcolni érte? Képes lennél akár áldozatokat is hozni érte? Képviselnéd a nemzeted akkor is, ha az életed múlna rajta? Ha igen, akkor te biztosan nem vagy kameruni válogatott. Gratulálunk, ez most valóban nagy bók neked!
Mi vehet rá vajon egy játékost, hogy amikor a hazájáért megy csatába, akkor elkezdje nézegetni az amúgy se túl tehetős hazája pénztárcáját, hogy még mennyit vehet ki belőle. Márpedig Kamerunban ez történt. A játékosok keveselték a pénzt, amit a vb-ért kapnak, ezért nem voltak hajlandóak addig elindulni, amíg ezt jelentősen meg nem növelték.
Török, spanyol, francia, angol, német, belga ezek azok a nemzetek, ahol ennek a dicső csapatnak a játékosai játszanak és ez garancia is arra, hogy ezekben a csapatokban nem éhbérért játszanak. Az is valószínűnek tűnik, hogy nem az a két, három játékos volt a felbújtó akik otthon játszanak minden bizonnyal szolidabb bérért. Megélhetési problémájuk így nincs, tehát igazán arra sem voltak rászorulva, hogy egy fillért is kapjanak a vb-ért. Persze ilyenkor beindul a nagyképűség, hogy mi ennél többet érünk, becsüljenek meg jobban és ebben még lehet is némi igazság. Ott vannak nekünk is az olimpikonjaink, akik szép kis summát kapnak azért, ha jól teljesítenek az olimpián, de (és ez a de nagyon fontos de) az olimpikonjaink ebből élnek igazából, ez az, ami segíti őket a megélhetésben, nem úgy, mint az amúgy is egyre jobban elkényeztetett futballistákat.
Nem is lehet igazán mást mondani Eto'o-ék viselkedésére, csak, hogy szégyelljék el magukat és az egyetlen kulturált gesztus az lenne, hogy azt a kisztrájkolt pénzt, amit a vb-ért kapnak odaadnák a hazájuk rászorulóinak.

süti beállítások módosítása